Itália, te csodás - harmadik rész

Most, hogy már nagyjából megismerte a közlekedést, és a belvárost, nagy levegővétel után, nekivágtam egyedül Rómának. Aki ismer, tudja, mekkora nagy dolog ez nálam! A busz ott állt meg barátnőmék előtt, és a végállomási mentem. Az meg ismerős volt, az előző napi kirándulásokból. Metróra szállni sem volt ismeretlen. A hazafelé irányt meg barátnőm felírta, hogy biztosan jó buszra szálljak. Célom a Trastevere bebarangolása volt. Régi városnegyed, tele étteremmel, sikátorral. Majd egy téren gazdagon díszített, meseszép templomra bukkantam. Még lementem a Tevere partjára, és ennyi elég is volt. Buszt megtaláltam, jegyem megmaradt. Vagy én voltam béna, vagy az automata volt rossz, de a sofőr csak intett, menjek!
Kedden ugyan ez a program, csak az úti cél más. Nagyon meleg nap volt. 30 fok körül, a városban még több. Dél körül értem a Vatikánhoz. Sokan voltak. Előbb elmentem az Angyalvárba. Két gyönyörű termet láttam, és a kilátás a városra nagy élmény volt. Nem utolsó szempont, hogy olcsóbb, mint a bazilika kupolájába felmenni. Szuvenírt nem vettem, nem szokásom.
Szerdán már csak pihi, utolsó fürdés a tengerben (okt. 4.)
A hazaút sem volt esemény nélküli! Repülő csak icipicit késett. Majd mikor már mindenki beszállt, és mégsem indultunk, bejelentkezett a kapitány. Mondja, hogy ők már 10 perce útra készek, de egy utas fent maradt a terminálon, majd a létező összes szabályt megszegve, valahogy kijutott a kifutóra, és ott szteppelt, hogy fel akar szállni a gépre! Szóval most várjuk a rendőröket, akik majd elviszik. A repülés most is élvezetes volt. Idehaza barátnőm kijött elém, csak éppen másik kijáratnál várt. De azért hamar találkoztunk, és a bőröndöm is megvolt.

Itália, te csodás - második rész

 Szerdai kupaktanács eredménye: csütörtökön Christián elkísér a városba. Térkép fölé hasaltunk. Metró vonal mellett kijelöltük a San Paolo bazilikát, majd a Capitolium dombot, és rajta a Michelangelo tervezte teret megtekintésre. Javasoltam, hogy visszafelé másik megállóban szálljunk metróra, így végig kellett sétálni a Circus Maximus mellett. Barátnőm szerint sok lesz az, és messze van, de Christián lelkesen bólogatott. Jól sikerült program volt. Christián franciául beszél, és olaszul, én magyarul és pár szót angolul, így aztán jókat hallgattunk. Ennek ellenére pár szóból is megértettük egymást.
A bazilika gyönyörű volt. Épp akkor jött egy zarándok csoport énekelve, ami külön élményt nyújtott.
A Colosseumra csak egy pillantást vetettünk. Meleg volt, és turisták sokasága. A Fórum Románumnál új metró megálló épül. A Campidoglió meglepően kellemes hely volt, elviselhető mennyiségű emberrel. Körbe jártunk, megettük a szendvicseinket, aztán séta, és irány haza.
A péntek, és a szombat pihenéssel telt, némi bevásárlással, és fürdéssel a tengerben. Gyönyörű a partszakasz. Homokos, hosszan be lehet sétálni, meglepően meleg, és elviselhetőek a hullámok. Idén kevés kagylót találtam.
Vasárnapi célunk a Villa Giulia volt, a benne található Etruszk múzeummal. Ide is elkísért barátnőm párja.  Hónap első vasárnapja lévén ingyenes volt. Tömegre számítottam, ehhez képest szinte alig voltunk. Pedig még koncert is volt az udvarban, szintén ingyen.

Itália, te csodás! - első rész

Ha már az indulás sem tökéletes, akkor semmi sem lesz az! A szervezés sem volt az, a rossz érzéseimet betudtam az öregedés érzékenységének. De eljött az indulás napja. Küldik az sms-t, érjek ki hamarabb a reptérre. Kiértem. Abban a percben jön a következő üzenet, késik a gép! Nem ám korábban, hogy esetleg ne siessek annyira! Szóval csak annyit értek az angol üzenetből, hogy 22:15. Először azt hittem, majd akkor érkezünk. Ja nem! Csak akkor indulunk 18:40 helyett! Üzentem barátnőmnek, akik elém jöttek. Hát gondolom ők sem örültek. Másnap kora reggel időpontjuk volt az orvosnál. Szóval ülök a reptéren, olvasom a hirtelen bedobott könyvet, minden mondat után nézem a kijelzőt, hátha csoda történik. Megettem a két croassant, majd vettem egy nagyon vacak sült krumplit. Valamit megint üzent a légitársaság, de a tököm érti. Mint kiderült, a késést kompenzálandó, 3 ezer forint értékben ehettem volna valamit a kontójukra. Csak hát nem tudok angolul! Végül 10 percet lefaragtak az indulási időből. A kifutópálya olyan, mint a régi M7-es. Zötyög, mint a fene. Nagy géppel mentünk, hamar felszállt. Éles bal kanyar a levegőben, amit én élvezek. Turbulenciába is kerültünk, kicsit zuhant a gép. Félősebbje biztos szorította a karfát, az én szám ilyenkor mosolyra húzódik. Pont előtte még használtam a mosdót. Uram atyám! Kövér ember ne utazzon! Nagyon parányi.
Végre leszálltunk. Újabb negyed óra, mire a helyére gurult a gép, majd még egy negyed, mire ki tudtunk szállni. Gyors mosdó használat, és szépen követtem a jelzést, hol lehet megtalálni a bőröndöm, de a bőrönd sehol. Nem jelzik a Budapesti járatot, minden bőrönd gazdára talált, én meg körözök, mint egy idióta. Kérdezősködök... Az autókölcsönzős szerint erre a futószalagra jön majd. De nem jön. Megtaláltam az elveszett poggyászos ablakot. Na ott valami olyasmit értettem, hogy a 21-es terminálnál keressem. Kiderült, rossz helyen bolyongtam. Meglett a 21 es, és ott keringett magányosan az én kis bőröndöm. Megkönnyebbülés. 
Megyek kifelé, barátnőmék várnak, és itt jött a következő csapás: barátnőm idefelé rosszul lépett, kifordult a bokája! Hetekig járásképtelen lesz! Na bakker! Sántikálva keressük a kocsit a parkolóban. Mondják az A-t kell keresni, és a B-től indulnak a D- felé, hogy biztos a mögött lesz! Barátnőmmel meg nem lehet vitatkozni, így meg sem próbáltam közbe szólni, hogy szerintem az A, az a B előtt kell hogy legyen. 
Na, lecsaptunk egy kört, meglett a kocsi. Hajnal 3-ra kerültünk ágyba. Én 7-kor ébredtem, ők addigra már sehol sem voltak. 
Aznap délután csak egy kis tengerparti sétára futotta az időmből.

Teszetoszaság

 Abszolút tökéletes vérnyomás mellett majd szétrobban a fejem. Ideges vagyok, feszült, és ingerlékeny. Talán a hidegfront teszi. Na tessék! Már megint ráfogom valamire, de erről később. Szóval ingerlékenység... Itthon is érik az embert kisebb nagyobb bosszúságok. Nálam ez azonnali stressz helyzetet vált ki. Például, hogy közel három hónapot kell várni egy fogászati kezelésre. Vagy egy kötelező vízóra cserére, ami még rengeteg pénzbe is kerül. Nem beszélve az idegőrlő procedúráról, amíg eljutottam odáig, hogy kaptam időpontot. Majd a tv készülékem nem ismerte fel a filmnézős külső meghajtómat, illetve nem akart kapcsolódni. Két napig szenvedtem vele. Most ide a blogomba nem bírtam bejutni. Mintha a föld nyelte volna el. Hátterében a tisztító programomra gyanakszom. Új verzió. Nem úgy működik, ahogy a régi. Törölt nekem mindenféle előzményt, beállítást, tököm tudja mit. Na ettől aztán robban a fejem. Mindegy, megoldódott, de addig az egészségem romlott egy csomót.

Gyakran utálom magam, amiért nem bírok kilépni a komfortzónámból, és erre mindenféle kifogást, magyarázatot is találok. Szeretek kimozdulni, jönni-menni, kirándulni, és mégsem... Gyakran sóhajtozom, de jó lenne menni, csak most meleg van, esik az eső, nem aludtam éjszaka, aludtam, sőt elaludtam, késő van elindulni, stb. Most is ez a helyzet. Millió tervem, ötletem, vágyam van, hová szeretnék menni, majd jönnek a kifogások, és a lakásból sem mozdulok ki. Ilyenkor azzal nyugtatom magam, hogy helyette itthon tettem valamit annak érdekében, hogy tiszta maradjon a lakás, legyen ennivalóm, tiszta ruhám, amit felvegyek. Gondozom a virágaimat, kötögetek, haladok a puzzle-val. Elvégre ezek is kedvemre való dolgok, és mire való a nyugdíjas élet, ha nem erre? Hogy azt tegyem, amihez kedvem van? Akár alhatok is napi 5-ször! Mégsem vagyok elégedett magammal. Sőt, haragszom magamra, hogy ma sem mentem sehová. :(

Eseménytelenül?

 Valójában le akartam menteni bár bejegyzést, de ha már itt vagyok...
Elfogyott a SZÉP kártyámról a pénz. Nagy hirtelen el kellett költeni, mert igencsak soknak találtam azt a 15%-ot, amit szeretett vezérünk le akart róla vonni. Így került sor egy 3 napos Tatai kiruccanásra, most a másik barátnőmmel, és férjével. Eredetileg csak csajok mentünk volna, de közös barátnőnk az utolsó pillanatban lemondta, mindenféle problémái miatt. A maradék pénzből még futotta egy éttermi kajálásra a gyerekeimmel. Fenyegettem őket, eztán csak "mama főztjére" futja. Szóval erősen mínuszt mutatott a májusi elszámolásom! Olaszországi barátnőm is itt volt a párjával. Lecsót kértek ebédre. Mint mindig. Mondom nekik, tudok ám mást is főzni! Jó, jó, de nagyon szeretik, és náluk nem kapni ezt a jó kis magyar fehér paprikát! Viccesen azt is megígértem, ha repülök hozzájuk, bedobok a bőröndbe 1 kiló paprikát is.

Most éppen nyár van, de nincs akkora hőség. Azt a pár napot kibírtam, most viszont elememben érzem magam. Ilyen sem fordult még elő velem, hogy többet fotózok, mint amennyit fel tudok dolgozni. Most is 4 napos késésben vagyok a facebook album felrakásával. Néha azt sem tudom, hová rohanjak, mert itt kaszálás várható, ott éppen nyílik valami, a városba is kéne menni, szóval nem unatkozom.

Szerencsére ingyenes koncertekkel is el vagyok látva mostanában. Ezeket a lehetőségeket is igyekszem kihasználni.

Lakásban csak a minimális tevékenység zajlik. Jelenleg függönycsere van soron. Hoztam magammal még a régi házból olyat, ami nagy kedvenc, de ebbe a lakásba túl rövid. ( évbe telt, mire megtaláltam a megoldást, és most újra tudom használni, és örömmel nézek rá minden alkalommal. Igaz, azt is szeretem, ami eddig takarta az ablakod, de kell néha a változatosság.

Továbbra sem alszom úgy, ahogy én szeretném. Nem bírok beállni egy kielégítő ritmusra. Tegnap például ötször aludtam. Egy keveset éjszaka, majd pár óra szünet. Reggel visszaaludtam kicsit. Újabb pár óra szünet. Dél körül úgy éreztem, jól esne egy kis alvás. Délután sem bírtam nyitva tartani a szemem. És késő éjszaka ugyan, de akkor is aludtam. Sohasem tudom, aznap éppen hogy alakul?

Kicsirókám végleg a múlt homályába veszett. Mondhatni, én akartam így. Mindamellett nagyon hiányzik, és nincs nap, hogy ne jutna eszembe. Most volt a névnapja, évfordulónk is volt, de keményen ellenálltam, és nem küldtem neki semmit. 14 hónapja nem láttam, és nem is hallottam felőle azon egy alkalom kivételével, amikor nem reagáltam az üzeneteire. Gondolom nem érte meg neki, hogy tovább próbálkozzon. Már túl problémás vagyok. Gondolom tovább lépett vagy így, vagy úgy. 
Győzködöm magam, hogy jól van ez így. Az én koromban már ne ugráljon az ember! Hiányzik a szerelem, mégsem tudom elképzelni, hogy új kapcsolatot keressek. Igyekszem úgy élni, hogy tényleg örüljek apróságoknak, elengedjem ami nem jó. Hálát adok sok mindenért, az elengedés képességéért is. Látom, mennyire meg tudja mérgezni valaki életét, ha erre nem képes.

Élmények

Apróságok, de jól estek. 
Március vége felé Nyíregyházán töltöttünk 4 napot Judit barátnőmmel. Vonatoztunk, így kihasználtam a nyugdíjas kedvezményt. Szállásról korlátlan bejárkálás az állatkertbe. Az előtte lévő tavakat is körbe sétáltunk. Nyíregyháza városára is volt időnk.

Pár nap múlva, már a fővárosban, koncert. Kedvenc kis együttesem játszott. Óriási élmény, amikor az énekesnő azzal fogad, jaj de régen látott, hogy vagyok? Meg puszi ide-oda. Ugyan ez a basszusgitárossal. És ők jöttek hozzám, nem én tolakodtam oda hozzájuk. Vele még el is beszélgettünk a fotózásról, és külföldi utakról. Jó érzés bennfentesnek érezni magam.

Április elején vendéglőbe mentünk Judittal, és Andreával, pótlólagosan megtartani a születésnapomat. Nagyon klassz ajándékokat kaptam, és ilyenkor lelkiismeret furdalásom van, mert én rég nem vagyok ennyire ötletes ajándékozás terén. Vendéglőbe mentünk, mert költeni kell a SZÉP kártyáról.

Két nap elteltével Kati barátnőm találta ki, menjünk egy kört a fogaskerekűvel. Ő már nagyon régen járt arra, én még, bevallom, sohasem utaztam rajta, ahogy a gyermekvasúttal sem. Kicsit szeles, de szép idő volt. Végállomástól végállomásig. Egyet meg vissza is sétáltunk. Jól esett.

A húsvéttal mindig bajban vagyok. Régi beidegződés, elmenni itthonról. Csakhogy én már bármikor elmehetek itthonról. A rossz idő viszont marasztal. Milyen dühős lennék, ha még aktív lennék! Végre 4 napos hétvége, oszt sehová! Illetve mégis. Színházba. Nem bántam meg. Zsidó színház, akciós jeggyel. Érdekes volt a helyszín is. Egy csupasz pince. A büfés egyben a hangtechnikus. A ruhatár szabadon, vállfák sokasága. A bejárati ajtót bezárják, amikor kezdődik az előadás. Amit én láttam, kicsit pantomim jellegű, kevés beszéddel. Akrobatikus, zsonglőrös jelenetekkel, finom humorral átszőve. Díszlet mindössze egy pad. Nagyon tetszett. Élmény színház volt.

Most húsvét vasárnapja van. Még mindig ott tartok, hogy menni kéne, de hová? Merre? Túrázni nagy a sár. Hideg van, és nyirok. A városban meg pocsék a közlekedés. 

Kavarodások

 Na, a tegnapi napom... Ott kezdem, hogy még kedden ráírtam a nagylányomra, hogy tudják e már, hogy mikor jönnek hozzám? Asztalt kéne foglalni a vendéglőben! Megbeszéli, és este felhívnak. Nem hívtak egész héten. Azért sem kérdeztem rá. Vasárnap reggel leszaladtam a boltba, majd elmentem egy másikba is. Rossz szokásom, hogy nem viszem magammal a telefont. Hazaérvén ránéztem: nagynéném keresett. Visszahívtam. Kérdi, van e kedvem elmenni hozzájuk szülinapi ebédre? Unokaöcsémnek aznap volt, nekem holnap lesz... Végül is igent mondtam. Összekaptam magam, és elindultam. Kb 2 óra az út. A buszon olvastam, és zenét hallgattam. Leszállás előtt nem sokkal elpakoltam mindent, és újfent ránéztem a telefonomra. Három nem fogadott hívás a nagylányomtól. Rosszat sejtve visszahívtam. Kérdi, hol voltam, már aggódtak, és úton vannak hozzám a tortával. ??? Hogy mi van? Én meg nem vagyok otthon, mert nem kaptam semmilyen üzit, hogy jönnek. Kiderült, ők egymás között sem intézték jól a dolgokat, és mindenki elbeszélt a másik mellett, és nekik is csak most derült ki, hogy engem senki sem hívott fel! Most mi legyen? Haza fordulnék, de az vagy 2 óra! Felajánlottam (hogy a torta kárba ne menjen), megebédelek a nagynénémnél, de korán haza indulok, és út közben beugrom hozzájuk is kicsit. Persze nagyon sajnáltam őket, mert úgy készültek, hogy jól bekajálnak, rám szánták a napot, stb. Így is lett. Belvárosi bérház, ötödik emelet, a lift éppen rossz. Azért felértem. Cuki ajándékokat kaptam, a torta is finom volt. A kajálást meg pótoljuk valamikor.
Hanem... ebéd közben, nagynénéméknél tudtam meg, hogy a tesóm nyárra tervezett esküvője elmarad. És erről többen tudtak már hetek óta, csak éppen én nem. Cseppet rosszul esik. Pontosabban nem marad el, csak átteszik jövőre, mert nagyon sokba kerül, még spórolnak! Hát amennyire én ismerem a tesómat, arra fogadnék, hogy nem lesz esküvő, mert minek? Majd elmennek helyette nyaralni. Csak bosszant a dolog, hogy nem értesít, az ember meg úgy tervezte a programjait, nyaralását, stb. Még jó, hogy nem vettem meg a ruhát, cipőt, stb.

Még annyit, most főzöm magamnak az ünnepi szarvas pörköltet, sütök magamnak tortát, és szép csendben, ahogy az utóbbi időben, megünneplem a születésnapomat!

A legszebb hónap

 A legszebb hónap számomra a március. Egész biztosan azért mert ekkor van a születésnapom. És sok kedves ismerősnek, rokonnak, barátnak is. Az ünnepekről nem is beszélve. Ilyenkor már nincs hideg, de még melegünk sincs, tobzódva nyílnak a virágok, madárdaltól hangos az erdő, és hasonló közhelyek.
Saját hagyományom, hogy magamat ajándékozom meg ilyenkor. Házasságom utolsó éveiben szoktam rá, és ez felerősödött, amikor saját lábra álltam, és egyedül kezdtem új életet. Az új élettel új munkahely is járt, és anyagilag is kezdtem megengedhetni magamnak, hogy megvegyek ezt-azt, vagy kirándulással, színházjeggyel lepjem meg magam.
Ma megkezdtem az ünnepi hónapot. Fodrászhoz mentem, kicsit megigazíttattam a hosszú ősz hajamat. Vásároltam magamnak egy naaaagy bögrét, levendula mintával. Ebből fogok teázni. A fagyasztóban szarvascomb várja, hogy ünnepi pörkölt legyen belőle vörösborral, galuskával. (Még várnia kell 2 hetet.) Gyerekeimmel is lesz ünnepi ebéd, de az vendéglőben. Aztán vár a Hotel dzsungel. 4 napnyi kényeztetés, kikapcsolódás a dolgos, nyugdíjas hétköznapokból. :) Alig érek haza, koncert a következő program. Kedvenc együttesem, jó baráti társaságban. Zsúfolt hónap lesz, és így lesz jó!
 

Tárgyi terhek

 Amikor az ember lánya elér egy bizonyos kor, és még egyedül is él, ráadásul egy garzonban... hát bizony elgondolkodik rajta, mennyi felesleges holmija van! Kezdve a könyvekkel, amit oly nagy imádattal vásárolt annak idején! Most meg nem fér el tőlük. Valaha a mindent jelentették, de már megfakult a vágy. A szem is romlik. És ahogy gyakran emlegetik: a nyugdíjasnak semmire sincs ideje! Olvasni sem.
Aztán ott a konyha. A bögrék tömkelege, amit kaptál karácsonyra, névnapra, születésnapra, de te csak egyből szeretsz inni. Ez igaz a kávés csészére, a vizes pohárra is. Minek neked fagylaltos kehely, amikor te a dobozból kanalazod, vagy a müzlis tálkából szereted enni a jégkrémet.
Kisebb nagyobb vázák árválkodnak a polcon, virágot meg már évek óta nem kapsz senkitől. Drága, kiment a divatból, nincs is kitől kapjál. 
Gardrób szekrény mélyén sátor porosodik. Tán kétszer használtad. És tudod, már nem is fogod. Nincs hol, nincs kivel, a derekad sem bírja már. Hiába a hozzá való matrac, és hálózsák! 
A bizsuk, amiket a gyerekeidre sem bírsz rásózni. Az egyik allergiás, a másik nem szereti, az ízlésük is más. Arany már régen nincs a birtokodban. Eladogattad amikor nem volt pénzed. Ezüstre váltottál, mert az volt menő. Ma már kényelmes vagy, és csak azért nem veszed fel, mert leugrasz a közértbe.
Ruha sem kéne ennyi. Vastag pulóvert évek óta nem vettem fel. A tél sem oly hideg, én sem lettem fázósabb. Idehaza ócskában tengek-lengek. Nyáron még annyiban sem. Éjszaka sem. Alkalmi ruha...? Egy elég, ha színházba megyek. Még fekete sem kell, a családunkban már a temetés sem "divat".
Az ember feje bölcsebb is lett ennyi idős korára, és belátta, hogy nem sok értelme, jelentősége van a tárgyaknak. Kellenek, de túlzott ragaszkodás nélkül.
Legyen pár olyan, ami szívünknek, lelkünknek tetszik. Amitől boldogabbak leszünk, ha ránézünk, kezünkbe vesszük. És kb ennyi.

Ennyi volt

 Utolsó bejegyzés. Már senki nem ír, és nem olvas blogot. Én sem érzek késztetést, mint régen, hogy mindenről beszámoljak. Ezt egy utolsó összefoglalónak szánom.
Élek, megvagyok, jól vagyok. Nyugdíjas éveimet kezdtem (elviekben tavaly, gyakorlatilag idén). Pénzem nem sok. Az infláció nagyon betett. Sebaj. Túlélem valahogy. Kicsit többet jövök-megyek, fotózom. Máskor meg csak a lakásban vagyok. A felújítás leállt. A takarítás, rendrakás ma sem a szívügyem. Könyveim eladása nyögvenyelős. Emberekkel kell kapcsolatba lépni. Brrr.. 
Barátnőm kórházba került a nyáron. Én etettem a cicáját, míg haza nem engedték. Sűrűn látogattam, segítettem amiben tudtam. 
Lányaimmal rendben vagyunk. Jeles ünnepekkor találkozunk, néha beszélünk telefonon, és segítem őket anyagilag, ha kell.
Gyönyörű szép, nagy családunk fogyatkozik. Keresztapám is eltávozott az élők sorából. A hat testvérből már csak kettő él. Mi, unokatesók, még tartjuk a kapcsolatot, de a mi gyerekeink már nem igen ismerik egymást.
Jövő nyáron talán kicsit összerázódunk megint. Húgom férjhez megy. Mivel ez az első házassága, hát nagy lakodalom lesz.
Szerelmi életem a nullára csökkent. Le erőltetem magam végre az álomvilágból a realitás talajára. Ahogy számítottam is rá, hirtelen megöregedtem. Lacit is kizártam (talán) az életemből. Küszködöm vele immár 13 éve. Közelebb van már a negyvenhez, mint a harminchoz, mégsem felnőtt. Nem változott egy fikarcnyit sem. 
Alvás problémáimat nem sikerült megzaboláznom. Szélsőségek jellemzik. A nulla alvástól a 10-12 órásig bármi előfordul, akár éjjel, akár nappal. 

Kb. ennyit tudok írni. Legyetek jók (ha tudtok)!