Tárgyi terhek

 Amikor az ember lánya elér egy bizonyos kor, és még egyedül is él, ráadásul egy garzonban... hát bizony elgondolkodik rajta, mennyi felesleges holmija van! Kezdve a könyvekkel, amit oly nagy imádattal vásárolt annak idején! Most meg nem fér el tőlük. Valaha a mindent jelentették, de már megfakult a vágy. A szem is romlik. És ahogy gyakran emlegetik: a nyugdíjasnak semmire sincs ideje! Olvasni sem.
Aztán ott a konyha. A bögrék tömkelege, amit kaptál karácsonyra, névnapra, születésnapra, de te csak egyből szeretsz inni. Ez igaz a kávés csészére, a vizes pohárra is. Minek neked fagylaltos kehely, amikor te a dobozból kanalazod, vagy a müzlis tálkából szereted enni a jégkrémet.
Kisebb nagyobb vázák árválkodnak a polcon, virágot meg már évek óta nem kapsz senkitől. Drága, kiment a divatból, nincs is kitől kapjál. 
Gardrób szekrény mélyén sátor porosodik. Tán kétszer használtad. És tudod, már nem is fogod. Nincs hol, nincs kivel, a derekad sem bírja már. Hiába a hozzá való matrac, és hálózsák! 
A bizsuk, amiket a gyerekeidre sem bírsz rásózni. Az egyik allergiás, a másik nem szereti, az ízlésük is más. Arany már régen nincs a birtokodban. Eladogattad amikor nem volt pénzed. Ezüstre váltottál, mert az volt menő. Ma már kényelmes vagy, és csak azért nem veszed fel, mert leugrasz a közértbe.
Ruha sem kéne ennyi. Vastag pulóvert évek óta nem vettem fel. A tél sem oly hideg, én sem lettem fázósabb. Idehaza ócskában tengek-lengek. Nyáron még annyiban sem. Éjszaka sem. Alkalmi ruha...? Egy elég, ha színházba megyek. Még fekete sem kell, a családunkban már a temetés sem "divat".
Az ember feje bölcsebb is lett ennyi idős korára, és belátta, hogy nem sok értelme, jelentősége van a tárgyaknak. Kellenek, de túlzott ragaszkodás nélkül.
Legyen pár olyan, ami szívünknek, lelkünknek tetszik. Amitől boldogabbak leszünk, ha ránézünk, kezünkbe vesszük. És kb ennyi.