Rossz álom

Laciról álmodtam. Nem csoda. Foglalkoztatja a képzeletemet, hisz nemrég volt a születésnapja. Megálltam, és nem írtam neki egyetlen szót sem, noha már másfél éve nem láttam, nem hallottam felőle. Annak is már egy éve, hogy nem válaszoltam neki. 
Álmomban üzenetet kaptam tőle (Már ez maga álomszerű, hiszen sosem írt magától.). Sajnos nem tudtam elolvasni az üzenetét, csak szavakat kaptam el belőle, mert a messenger állandóan kidobott, máshová ugrott, ahogy hozzá értem. A lényeg annyi volt, hogy megnősült. 7 éve ismeri a lányt, Julinak hívják. Fotókat is küldött, de azok is csak elsuhantak a szemem előtt. Bosszankodtam. Nagyon szerettem volna elolvasni, látni a fotókat. Többször nekifutottam, de nem sikerült. Majd hirtelen felébredtem.

KÉK túra napja

 2023.10.14. Szombat, Nógrád - Szendehely

Idén harmadszor jelentkeztem a közös kirándulásra. Az előző kettőt lemondtam. Most elszántam magam, hogy ha törik, ha szakad, elmegyek. Ez is egy élmény.
Eredetileg rokon csajszival mentünk volna. Jelentkezett is, de meggondolta magát, és inkább a barátnőjével mentek egy másik szakaszra, és két napra. Megértem. Viszont rettentő rosszul esett. Magamból kiindulva: ha egyszer megígérek valamit, akkor csak nagyon indokolt esetben mondom le, barátnő ide, vagy oda. Ez is hozzájárul a döntésemhez, maradok továbbra is az egyedüli túrázásoknál!

Szóval a túra... Direkt egy órával korábban mentem, hogy ha sikerül elcsípni a túravezetőt, megbeszéltem volna vele, hogy a csoport előtt elindulok, mert lassabban haladok, és ne tartsak fel senkit. Úgyis utol érnek. Csakhogy a vezető pontos volt, és még várni is kellett pár emberre, így fél órával később indult a csapat a meghirdetettnél. Ahogy kiértünk a faluból, rögtön egy hosszú emelkedő következett. Na itt kellett volna kicsit lassabban menni, hogy ne fáradjunk el rögtön az elején. Amúgy nem lett volna fárasztó. Majd amennyit felmentünk, ugyan annyit le is kellet jönni. Nekem ez jobban megy. Beterveztek egy egyórás ebédszünetet is, teljesen feleslegesen. Páran el is indultunk, előbb, hogy a magunk tempójában mehessünk. Hosszú, egyenes szakasz következett, majd a vége felé újabb emelkedő. Megcsináltuk. Kaptunk szalagot, kitűzőt, emlék bélyegzőt, különleges pecsétet. A célban a polgármestertől bort, pálinkát.

A hazaút kicsit hosszúra sikeredett. Nem akartam kockáztatni, így olyan buszra szálltam, ami (mint kiderült) minden faluban, minden fánál megállt. De már nagyon fáradt voltam. Így viszont majd egy órával később értem haza.

Nézem a telefonomat, mennyit mentünk aznap? Hát nem mutatta. Majd jóval később észbe kapott, és bepörgette a lépéseket. Végül valahol 30 ezer felett állt meg. Ja és a lényeg: mindezt becsípődött derékkal tettem meg. Egy pisilésből is alig bírtam felállni! A következő napokban a mozgásom egy reumás csigáéra hajazott. Minden lépést, és mozdulatot háromszor is meggondoltam. De már ezen is túl vagyok!