Erősen közeledik az utolsó dolgozós napom. A kollégákat már az őrületbe kergetem, amikor azt számolgatom, hány nap van még ? Abból mennyi a délelőtt? Stb. Mert tegnap végre azt a napot is megértem, amikor utoljára kellett hajnal 3-kor felkelnem muszájból. Ez már fél lábbal a szabadság!
Amúgy a reggelem is jó volt. Megláttam Kicsirókámat a megállóban, és odamentem hozzá, hisz ez az utolsó alkalom, hogy arra jártam. Rövid, de kellemes (semleges) beszélgetés volt. De azzal, hogy odamentem, felvillantottam neki a zöld jelzést. Érezhette, hogy nem haragszom. A végén még fel is szólítottam, hogy jelentkezzen valamikor, mert sokat kéne beszélnünk!
Gőzerővel készülök Rómába. Költekezem Vettem bőröndöt, hátizsákot, cipót, szandált. Ja! Cipő...
Ma vagy egy órát válogattam a Deicman-ban, hogy a pénztárnál elővegyem a Humanic-os kuponomat. Vén bolond! :) Vissza is adtam a cipőt.
Kinyomtattam a beszállókártyát, jövő héten lehet majd a visszaútra is intézni. Eurót pont időben váltottam. A rákövetkező napon szálltak az egekbe az árak!
Próbálom leküzdeni a szorongásaimat, és az ezzel járó hasmenést. Vannak már sikereim.
