Nyár

 Nyár van. Amit én magam annyira nem szeretek. Ezért is jó, hogy már nincs semmi kötelezettségem. Itthon elvagyok a magam kis ventilátorával. Nem kell senkivel egyezkedni, hogy nyitott ablak, vagy csukott, légkondi vagy sem... stb. Éjszaka, és kora reggel totális szellőztetés, délután leengedett redőny mögötti élet. Ha nem akarok, nem mozdulok ki. Vásárlásokon most túl vagyok, ha mégis kell valami, pár lépés a spár. Igyekszem valamiféle napirendet kialakítani. Ha csak alkalom van rá, kimozdulok (persze nem a hőségben). Nem bírok egész nap itthon ülni. Igyekszem lehetőleg minden nap valami "hasznosat" csinálni. Ez lehet háztartás, vagy bármi intézni való. Nagyon apró lépésekkel haladok a totális rendrakás felé. Némi portörlés, selejtezés, irat megsemmisítés, takarítás, miegymás. Vagy kézműveskedem. Az olvasást is erőltetem. Arra is igyekszem rávenni magam, hogy legalább pár órára kapcsoljam ki a gépet nap közben. Az alvással még nem vagyok elégedett. Pár napig minden oké, de egy héten legalább egyszer nem alszom el reggel 4 óra előtt. Ma is így történt. Máskor meg délután is elnyom az álom. Főleg, ha ágynyugalomból néznék valami filmet. Vagy soha többet nem látom a végét, vagy másnap újból meg kell néznem legalább onnan, ahol belealudtam.
Anyagilag nehéz belőnöm, hogy kijövök e a nyugdíjból, vagy sem. Most tartok ott, hogy befolyt minden jövedelmem, de az árak úgy elszabadultak, hogy nem lehet követni. A múlt hónap totális katasztrófa volt, sok, és extra nagy kiadással.
A fogaim rendbetétele élvez most elsőbbséget. Híd csere, alatta az így szájsebészeti beavatkozást kívánt. Holnap megyek varrat szedésre. Nem kellemes.
Amúgy élvezem a nyugdíjas életet. Voltam színházban, megyek majd koncertekre, részt vettem egy kutyapártos padfestésbe. Sokat fotózom. Ugyan csak a városban, vagy a környéken. de kielégít.
Utazást most nem tervezek a hőség miatt.
Úgy érzem, sokkal kevesebb stresszt, szorongást élek meg. Legalább is következmények nélkül. Talán azt is a munkahely okozta, vagy az, hogy a munka mellet nem volt időm szinte semmire.
Ami csalódás, hogy Lacit nagyon ritkán látom. Ugye, a sok ezredik kibékülés után épp a római utazásom előtti éjszaka aludt nálam. Az egy jó este volt. Beszélgetéssel, mindennel. De ez már 2 és fél hónapja volt. Ilyenkor azt hiszem, hogy majd jön gyakrabban! De nem. Várom minden nap, minden héten, minden hónapban. Nap végén azzal alszom el, hogy majd legközelebb, hogy majd mindjárt...! Ma névnapja van. Nem ünneplős, azt tudom. Hajnalban ot vívódtam magamban, látván messengeren bejelentkezve, hogy köszöntsem, vagy sem. Mert ha nem reagál, az nagyon tud bántani. Végül írtam. Megköszönte. Később még váltottunk pár szót. Sok a munka. Vagyis egyhamar nem jön. Írtam, hiányzik. Visszaírt, én is neki. Ennyi. Pedig el kéne totálisan engedni ezt a dolgot. Ő is öregszik, én sem leszek fiatalabb, de még kell! Még szükségem van rá, és az érzésekre. Talán halálomig.