Sokkos állapot

 Picit le vagyok sokkolva. Számítottam rá, de azért mégis... Az a fránya nyugdíj összege..., na az sokkolt le. Hivatalosan ugyan még nincs meg a végleges, csak előleget állapítottak meg, azt már utalták is. Kolléganővel egyeztetve, és kiszámolva, na az már sokkoló. Kevesebb egy bő tízessel, mint amiben eddig reménykedtem. A hét bő esztendő után jön a hét szűk esztendő! A nagy nyomor után megszoktam, hogy szinte bármit megengedhetek magamnak, bármit megvehetek, és most vissza kell szokni a spórolós időszakra. Már a sörös doboz újbóli gyűjtését fontolgatom. :( Persze van félretett pénzem, és talán az új jövedelemforrás is elég lesz (éppen hogy), de voltak terveim. Még előttem van Róma, a lakás felújítás nagy része, nyaralások, kirándulások, de azt hiszem az új fényképező gépről le kell mondanom. Az riasztó, hogy megszűnik a lehetőség, hogy ha több pénz kell, majd legfeljebb túlórázom, kapok emelést, lesz jutalom, stb. De azt is tudom, hogy nem akarok tovább dolgozni. Pedig hatalmas pénzbevétel lenne, akár csak egy év ráhúzás is! És a gondolatot is meg fogom szokni, hogy ennyi van, ezt kell beosztani! Most még akkor is ijesztő ez az egész. Nyugtatom magam, és kivárok tavaszig. Addigra befolyik minden pénz, ami még pluszban befolyhat, rendeződik a nyugdíj is. És akkor majd meglátom, eldöntöm, hogy meddig, és merre tovább?

Koncert szezon

Szép lassan lementem a régi bejegyzéseimet, és ha már itt vagyok, írok egy újat:
Lassan, de biztosan haladok a nyugdíj felé. Egy hónap múlva beadom az igényemet, aztán csak rajtuk múlik, mikortól, és mennyiért maradhatok itthon.

Kissé kaotikusra sikeredett ez a hétvége. Pénteken keltem hajnal 3-kor. Irány a melóhely. Álltam mind a 8 órában, mert az új kolléganőmnek fájt a térde. Hát nem esett jól. Rohanás haza, hogy cseppet pihenjek is. 
Kedves ismerősöm (kergeboci - ha valakinek mond valamit ez a név) mégsem tud jönni az esti koncertre. Lebetegedett. Sajnáltam, de hát az ingyenjegy kötelez... én megyek! Sajnos ez azzal jár, hogy korán kell menni. Mondjuk az előzenekart kihagytam volna. Viszont meglepett régebbi kolléganőm, barátnőm a párjával. Így mégsem kellett egyedül élveznem a koncertet. Remek helyünk volt. Előttem csak 2 alacsonyabb nő. Tömeg sem nyomott össze. Bár be kell vallanom, eléggé lepukkant a Barba Negra. Ülőhely szinte semmi. A beton egyenetlen. Ott toporogtam, hogy hogy is álljak? De a zene jó volt. Végig énekeltük a bulit. Viszont ez újabb 4 óra ácsorgást jelentett.

Hazafelé ugyan azt a villamost értem el, amivel délutános műszakból szoktam, hála a barinőméknek, mert elvittek odáig kocsival. Itthon a szokásos filmnézés, majd amikor feküdnék, megcsörren a telefon.
Pár perccel múlt éjfél. Laci falunapról tartott hazafelé, és elfogta valami érzés, hogy írjon nekem. (Manipulál.) Azok után, hogy nem válaszol az üzeneteimre, és nem olvassa el a levelem. Majd 80 perc intenzív üzenetváltás következett. Engem meg elkapott a régi hideglelős reszketés. Alig bírtam nyomkodni a telefont. Még egy szelfit is kicsikartam belőle, és kaptam is. Persze ára volt. Előbb csak fotót kért, majd videót. Utóbbit nem kapta meg. Sikerült ismét megbántania a reakcióival. 

De nem erről akartam írni. Végül olyan 4 körül aludtam el. 8 felé ébredtem. Mosás, nagy bevásárlás. Reggeli, újabb film. Fotózást terveztem szombatra, de nem jött össze. Délben újabb álmosság vett erőt rajtam. Irány az ágy. Újabb négy óra alvás. Szóval megvan a napi nyolc, csak éppen részletekben. 
És most (vasárnap) már megint fent vagyok kettő óta. Ilyenkor van időm blog mentésre, fotó válogatásra, egyebekre. Várom a napfelkeltét, és irány a mező!

 Tájékoztatásul az utókornak: Nem volt szándékomban beoltatni magam! Kényszer hatására cselekedtem. Egészséges vagyok több mint egy éve, és kirekesztenek, megkülönböztetnek. Két legrégebbi barátnőm közül az egyikkel összevesztünk, mert erőszakosan tolta rám a saját meggyőződését, holott csak annyit mondtam, én még kivárnék az oltással, míg letisztul a helyzet, megszűnik a kialakult káosz, és bizonytalanság. Most mégis rászántam magam, mert egy éve tologatjuk, halogatjuk a pár napos pihenésünk, kirándulásunk. A másik két emberrel meg mégsem tehetem meg, hogy ha már behülyítettem őket, hogy miattam nem tudunk ismét elutazni, csak azért, mert nincs kártyám. Persze így sem volt egyszerű, regisztrálni, keresni időpontot, és lehet, felesleges volt az egész, mert nem jön meg időben az "engedély".
Sűrű hétvége volt. Nekem, mert nem szeretek intézni semmit. Pénteken munka után bevásárlás, és posta, hogy ne csússzak ki az 1%-os határidőből, mint tavaly. Szombaton vakcina. Egyik bejáraton be, küldtek a másikhoz. Folyosók útvesztője. Oké, túlestünk rajta. Kapok időpontot. Kérdem, nem lehetne másik nap? Épp akkor esküvőn leszek. Ó, ez csak tájékoztató időpont, mehetek hamarabb is, de nekem kell utána járni, hogy mikor is lesz újra az adott vakcina? Fasza. Ez újabb telefonálgatást jelent majd. Hát nem örülök.
Haza mentem, pisi, kávé, és gyerünk tovább. Visszakaptam a vasaló árát. Ott helyben nem találtam olyat, ami tetszik. Átmentem a madarasba. Újabb bevásárlás, és vasalót is kaptam. 
Este kicsi pihi. Á, mondom, fasza gyerek vagyok, semmi hatása az oltásnak. Karom sem fáj, be sem lázasodtam. Lefekvéshez még egy altatót is bevettem. Hajnali ébredés, még mindig jól vagyok. Szokásos reggeli teszem ezt, teszem azt. Mosógépet is elindítottam. Vártam a szomszédot, hogy megszerelje a konyhai konnektorokat. Ugyanis eladtam neki a bicajomat, és ezzel a kitétellel engedtem kicsit az árból. 
Igen ám, de rám tört az álmosság. Reggel nyolckor vissza az ágyba. Kisebb megszakításokkal, átaludtam az egész napot, és az éjszakát. Csak annyi időre keltem fel, amíg itt volt a szomszéd. Ma meg délután megyek csak dolgozni.
Intéztem a nyugdíjazásomat is. Számolom erősen a hátralévő időt. Októbertől esedékes. Talán maradok még márciusig. Spórolok egy kis pénzt, mert karcsú lesz a járandóság.
Amit még megemlítenék: Egy év után visszafogadtam Kicsirókámat. Nem gondolok semmi olyat, hogy megváltozott, de igyekszik. Én sem vagyok már annyira függő. Ha jön, jön, ha nem, nem. 
Kb. ennyi az, ami lényeges. Sziasztok!