Nem megy

 Azt hittem, nekem ez is menni fog. Tévedtem. Tudtam én, hogy miért húzom, halasztom az egészségem kivizsgálását. Bekerülni a mókuskerékbe, és onnan soha többé ki nem szabadulni... Persze vannak jó eredmények, mégis el vagyok keseredve. Kardiológia rendben. Azt az egy szem kis gyógyszert szedem továbbra is, más teendő nincs. Szemészettől nagyon féltem, de ott is minden rendben. Semmi extra elváltozás, ereim a koromnak megfelelőek. Meg is lepett a doktornő, mert olyan lencsekombinációt rakott a jobb szememre, hogy LÁTTAM! Tökéletesen. Amivel eddig nem tudtak mit kezdeni, és én is elkönyveltem, hogy az a szemem kuka. Hanem a cukrom... Na attól vagyok most kicsit magam alatt. Nagyom magas lett a labor eredmény. Sebaj, majd én...! Diéta, és esetleg gyógyszer, leviszem, és aztán már csak szinten kell tartani. Meg ahogy Móricka elképzelte! Esküszöm, igyekszem! Mondjuk dietetikusnál még nem volta, de kaptam jó  tanácsot dögivel, mit ehetek, és mit nem. Szénhidrátot elhagytam. Kezdetben még megettem 4 szelet teljes kiőrlésű pirított kockakenyeret, de már azt sem. Cukrot is félretettem. Gyümölcsökkel még nem vagyok tisztában, és néha egy pohár joghurt. Gondoltam, ennyi belefér. Három hét alatt fogytam 2 kilót. Ellenben a cukrom, na az nem akar lemenni. Szedem a gyógyszert, diétázom, kicsit lejjebb kúszott, majd vissza. Most ott tartok, ahonnan indultam. Menet közben egy súlyos hörghurut miatt visszamentem a dokihoz (két hét fuldokló köhögés), és rákérdeztem, milyen gyorsan kéne lejjebb menni ez értéknek? Elkeserített. Azt mondja, ha ettől a gyógyszertől nem ment le, akkor sajnos inzulin lesz belőle. És szerinte nem csak átmenetileg. Adott is beutalót diabetológiára. Na, mondjuk az is még másfél hónap, mire oda eljutok, hála az időpont rendszernek! Nagyon szerettem volna elkerülni, hogy szurkálni kelljen magam. De most úgy érzem, nem tudom mit, és hogyan kéne ennél is jobban betartanom a diétában (persze, biztos lehet ennél is szigorúbban), hogy legalább valami remény felbukkanjon, mire a szakemberhez kerülök, hogy elkerülhető legyen.
Na, csak ennyit akartam kiírni magamból, mer faceen tele a tököm a lebaszásokkal, és a jó tanácsokkal.

Pénzügyek éve

 Ez az évem úgy tűnik, a plusz kiadásokról szól. És most nem arról beszélek, hogy egyre drágább a havi kávé mennyiségem, vagy milyen sokba kerül, ha meghívom a családom egy múzeumba. Bizony egy színházjegyet is meg kell mostanában fontolnom!
Kellett új telefont vennem (50 ezer), Számítógépet szerelőhöz vinnem (18 ezer). Voltunk három napot Graz-ban (Nem számoltam, kb.50 ezer). Voltunk Szegeden három napot (Szállást gyerekek fizették, nekem egy ebéd jutott, és pár apróság, nem számoltam, kb. 25 ezer). Új szemüveg (33 ezer). Jövő héten unokaöcsém esküvője (40 ezret szánok rá). Lassan halad a szobámban a padlócsere. (alsó hangon 100 ezer lesz, úgy hogy én csinálok mindent). Ki tudja, mi jön még? 
Egyre nehezebb spórolni bármin is.

Félelem az öregségtől

 Hiába nem veszek róla tudomást, engem is csak elér az öregség, és annak nyűgei, bajai. Ez engem elrettent, elszomorít. Nincs oka, hisz a kortársaimhoz képest jónak mondható az egészségem, és mégis megriadtam minap. sőt, ki merem jelenteni, depressziós lettem.
Szemüveget hordok már jó ideje. Mostanában le kellett tennem az olvasó szemüveget, mert hátra dőlve jobban látom a filmek feliratát, viszont az apróbb betűkhöz elég közel kell hajolnom a monitorhoz. Pár napja meg azt vettem észre, hogy a távollátás is enyhén, de homályosabb. Hirtelen meggondolásból elmentem a látszerészhez, új szemüvegért. Elmondtam a tapasztalatai, és ott be is vizsgálják a szemet. Nem túl rózsás a helyzet. A pluszos látásom átment minuszosba. Ez pedig szürke hályogra utal, aminek látta is jeleit, de ez szakember megerősítésére vár. Ettől függetlenül kértem egy olvasó szemüveget.
Hazafelé, azzal a lendülettel be is mentem a szakrendelőbe időpontot kérni, ismervén a rendszer lassúságát. Minden alkalommal kiakaszt, ahogy a dolgok mennek a maguk csiga módján az egészségügyben. Csuklóból közölte a recepciós kisasszony, hogy nem tud adni időpontot, mert csak május utolsó hetében kapják meg a szabad időpontokat augusztusra. (Aztán ha véletlenül lemaradsz, mert az első nap betelik minden, várhatsz újabb hónapot a lehetőségre.)
Hazaérve nem hagytam annyiba a dolgot. Csak rámentem az online időpont foglalásra. Persze eleinte villogtatta az ablakát, hogy 10 hétre előre nincs szabad időpont, addig erősködtem, míg beengedett a rendszer. Két szemész van összesen. Az egyiknél semmi, július végéig, míg a másiknál rábukkantam egy darab júniusi időpontra. Lecsaptam rá, és meg is adta. Ennyit a recepciósokról. :(
Tovább gondolva a dolgot, rá kéne szánnom magam a háziorvos felkeresésére is. Beutalót kérni kardiológiára, és vércukor kivizsgálásra. A szürke  hályog egyik kiváltó oka lehet, és megelőzném, hogy a szemész küldjön el, és talán gyorsabb lenne így a folyamat. 
Utána is olvastam, hát csak műteni lehet, ha..., és amikor... Sejtem, hogy a hivatalos eljárás szintén hosszadalmas, megnéztem a magán rendeléseket. Kb fél milla. Mindegy, meg fogom csináltatni, akár mennyire félek is tőle, és akármilyen drágának is tartom, mert belegondoltam, mi lesz velem, ha nem fogok látni? Se könyv, se film, se fotózás...!
Mindezt végig gondolva jött a depresszió, és egy délutáni alvás. Amikor is úgy éreztem, semmi mást nem akarok már az életben, csak aludni. :(

Környezetvédő

 Éveim számának gyarapodásával növekszik az ellenérzésem, mit is művel az ember a természettel, és MIÉRT? Hogy képesek azt a rengeteg holmit, és szemetet eldobálni? Sétálok a közeli erdőkben, patakok partján, és csak a mocskot látom. Most, hogy megemelkedett a vízszint, úgy mossa elő a nádasból, bokrok aljáról a vízen úszó palackokat, miegymást, és viszi a folyóba, majd a ki tudja hová? Nagy ritkán akad egy-egy kezdeményezés, és kis csoportok megtisztítanak egy adott területet, de mindez csepp a tengerben.
Lehet, beszerzek egy szemétszedő botot, és séta képen zsákba gyűjtöm, amit találok, de tettekre még nem ragadtattam magam sajnos.
A másik, ami nagyon elszomorít, az a pusztítás. Nyolc éve költöztem ide, és örültem, mennyire zöld ez a kerület! Sok a fa, és még többet ültetnek is. Igaz, az új fácskák már nem nekem lesznek "hasznosak". Ezzel szemben, a kivágott öreg fákért fáj a szívem! Hát még, amikor azt látom, hogy nagy területek tűnnek el, és épül az újabb ipari komplexum, raktár, vagy lakópark. Lehet, hogy eddig csak "értéktelen" bozótos volt a területen, de megbújt ott néhány faóriás, és mindez együtt sok élőlénynek adott otthont, rejteket. Elszomorodom, hogy mit fogok még megérni, amíg élek? 

Rossz álom

Laciról álmodtam. Nem csoda. Foglalkoztatja a képzeletemet, hisz nemrég volt a születésnapja. Megálltam, és nem írtam neki egyetlen szót sem, noha már másfél éve nem láttam, nem hallottam felőle. Annak is már egy éve, hogy nem válaszoltam neki. 
Álmomban üzenetet kaptam tőle (Már ez maga álomszerű, hiszen sosem írt magától.). Sajnos nem tudtam elolvasni az üzenetét, csak szavakat kaptam el belőle, mert a messenger állandóan kidobott, máshová ugrott, ahogy hozzá értem. A lényeg annyi volt, hogy megnősült. 7 éve ismeri a lányt, Julinak hívják. Fotókat is küldött, de azok is csak elsuhantak a szemem előtt. Bosszankodtam. Nagyon szerettem volna elolvasni, látni a fotókat. Többször nekifutottam, de nem sikerült. Majd hirtelen felébredtem.

KÉK túra napja

 2023.10.14. Szombat, Nógrád - Szendehely

Idén harmadszor jelentkeztem a közös kirándulásra. Az előző kettőt lemondtam. Most elszántam magam, hogy ha törik, ha szakad, elmegyek. Ez is egy élmény.
Eredetileg rokon csajszival mentünk volna. Jelentkezett is, de meggondolta magát, és inkább a barátnőjével mentek egy másik szakaszra, és két napra. Megértem. Viszont rettentő rosszul esett. Magamból kiindulva: ha egyszer megígérek valamit, akkor csak nagyon indokolt esetben mondom le, barátnő ide, vagy oda. Ez is hozzájárul a döntésemhez, maradok továbbra is az egyedüli túrázásoknál!

Szóval a túra... Direkt egy órával korábban mentem, hogy ha sikerül elcsípni a túravezetőt, megbeszéltem volna vele, hogy a csoport előtt elindulok, mert lassabban haladok, és ne tartsak fel senkit. Úgyis utol érnek. Csakhogy a vezető pontos volt, és még várni is kellett pár emberre, így fél órával később indult a csapat a meghirdetettnél. Ahogy kiértünk a faluból, rögtön egy hosszú emelkedő következett. Na itt kellett volna kicsit lassabban menni, hogy ne fáradjunk el rögtön az elején. Amúgy nem lett volna fárasztó. Majd amennyit felmentünk, ugyan annyit le is kellet jönni. Nekem ez jobban megy. Beterveztek egy egyórás ebédszünetet is, teljesen feleslegesen. Páran el is indultunk, előbb, hogy a magunk tempójában mehessünk. Hosszú, egyenes szakasz következett, majd a vége felé újabb emelkedő. Megcsináltuk. Kaptunk szalagot, kitűzőt, emlék bélyegzőt, különleges pecsétet. A célban a polgármestertől bort, pálinkát.

A hazaút kicsit hosszúra sikeredett. Nem akartam kockáztatni, így olyan buszra szálltam, ami (mint kiderült) minden faluban, minden fánál megállt. De már nagyon fáradt voltam. Így viszont majd egy órával később értem haza.

Nézem a telefonomat, mennyit mentünk aznap? Hát nem mutatta. Majd jóval később észbe kapott, és bepörgette a lépéseket. Végül valahol 30 ezer felett állt meg. Ja és a lényeg: mindezt becsípődött derékkal tettem meg. Egy pisilésből is alig bírtam felállni! A következő napokban a mozgásom egy reumás csigáéra hajazott. Minden lépést, és mozdulatot háromszor is meggondoltam. De már ezen is túl vagyok!

Itália, te csodás - harmadik rész

Most, hogy már nagyjából megismerte a közlekedést, és a belvárost, nagy levegővétel után, nekivágtam egyedül Rómának. Aki ismer, tudja, mekkora nagy dolog ez nálam! A busz ott állt meg barátnőmék előtt, és a végállomási mentem. Az meg ismerős volt, az előző napi kirándulásokból. Metróra szállni sem volt ismeretlen. A hazafelé irányt meg barátnőm felírta, hogy biztosan jó buszra szálljak. Célom a Trastevere bebarangolása volt. Régi városnegyed, tele étteremmel, sikátorral. Majd egy téren gazdagon díszített, meseszép templomra bukkantam. Még lementem a Tevere partjára, és ennyi elég is volt. Buszt megtaláltam, jegyem megmaradt. Vagy én voltam béna, vagy az automata volt rossz, de a sofőr csak intett, menjek!
Kedden ugyan ez a program, csak az úti cél más. Nagyon meleg nap volt. 30 fok körül, a városban még több. Dél körül értem a Vatikánhoz. Sokan voltak. Előbb elmentem az Angyalvárba. Két gyönyörű termet láttam, és a kilátás a városra nagy élmény volt. Nem utolsó szempont, hogy olcsóbb, mint a bazilika kupolájába felmenni. Szuvenírt nem vettem, nem szokásom.
Szerdán már csak pihi, utolsó fürdés a tengerben (okt. 4.)
A hazaút sem volt esemény nélküli! Repülő csak icipicit késett. Majd mikor már mindenki beszállt, és mégsem indultunk, bejelentkezett a kapitány. Mondja, hogy ők már 10 perce útra készek, de egy utas fent maradt a terminálon, majd a létező összes szabályt megszegve, valahogy kijutott a kifutóra, és ott szteppelt, hogy fel akar szállni a gépre! Szóval most várjuk a rendőröket, akik majd elviszik. A repülés most is élvezetes volt. Idehaza barátnőm kijött elém, csak éppen másik kijáratnál várt. De azért hamar találkoztunk, és a bőröndöm is megvolt.

Itália, te csodás - második rész

 Szerdai kupaktanács eredménye: csütörtökön Christián elkísér a városba. Térkép fölé hasaltunk. Metró vonal mellett kijelöltük a San Paolo bazilikát, majd a Capitolium dombot, és rajta a Michelangelo tervezte teret megtekintésre. Javasoltam, hogy visszafelé másik megállóban szálljunk metróra, így végig kellett sétálni a Circus Maximus mellett. Barátnőm szerint sok lesz az, és messze van, de Christián lelkesen bólogatott. Jól sikerült program volt. Christián franciául beszél, és olaszul, én magyarul és pár szót angolul, így aztán jókat hallgattunk. Ennek ellenére pár szóból is megértettük egymást.
A bazilika gyönyörű volt. Épp akkor jött egy zarándok csoport énekelve, ami külön élményt nyújtott.
A Colosseumra csak egy pillantást vetettünk. Meleg volt, és turisták sokasága. A Fórum Románumnál új metró megálló épül. A Campidoglió meglepően kellemes hely volt, elviselhető mennyiségű emberrel. Körbe jártunk, megettük a szendvicseinket, aztán séta, és irány haza.
A péntek, és a szombat pihenéssel telt, némi bevásárlással, és fürdéssel a tengerben. Gyönyörű a partszakasz. Homokos, hosszan be lehet sétálni, meglepően meleg, és elviselhetőek a hullámok. Idén kevés kagylót találtam.
Vasárnapi célunk a Villa Giulia volt, a benne található Etruszk múzeummal. Ide is elkísért barátnőm párja.  Hónap első vasárnapja lévén ingyenes volt. Tömegre számítottam, ehhez képest szinte alig voltunk. Pedig még koncert is volt az udvarban, szintén ingyen.

Itália, te csodás! - első rész

Ha már az indulás sem tökéletes, akkor semmi sem lesz az! A szervezés sem volt az, a rossz érzéseimet betudtam az öregedés érzékenységének. De eljött az indulás napja. Küldik az sms-t, érjek ki hamarabb a reptérre. Kiértem. Abban a percben jön a következő üzenet, késik a gép! Nem ám korábban, hogy esetleg ne siessek annyira! Szóval csak annyit értek az angol üzenetből, hogy 22:15. Először azt hittem, majd akkor érkezünk. Ja nem! Csak akkor indulunk 18:40 helyett! Üzentem barátnőmnek, akik elém jöttek. Hát gondolom ők sem örültek. Másnap kora reggel időpontjuk volt az orvosnál. Szóval ülök a reptéren, olvasom a hirtelen bedobott könyvet, minden mondat után nézem a kijelzőt, hátha csoda történik. Megettem a két croassant, majd vettem egy nagyon vacak sült krumplit. Valamit megint üzent a légitársaság, de a tököm érti. Mint kiderült, a késést kompenzálandó, 3 ezer forint értékben ehettem volna valamit a kontójukra. Csak hát nem tudok angolul! Végül 10 percet lefaragtak az indulási időből. A kifutópálya olyan, mint a régi M7-es. Zötyög, mint a fene. Nagy géppel mentünk, hamar felszállt. Éles bal kanyar a levegőben, amit én élvezek. Turbulenciába is kerültünk, kicsit zuhant a gép. Félősebbje biztos szorította a karfát, az én szám ilyenkor mosolyra húzódik. Pont előtte még használtam a mosdót. Uram atyám! Kövér ember ne utazzon! Nagyon parányi.
Végre leszálltunk. Újabb negyed óra, mire a helyére gurult a gép, majd még egy negyed, mire ki tudtunk szállni. Gyors mosdó használat, és szépen követtem a jelzést, hol lehet megtalálni a bőröndöm, de a bőrönd sehol. Nem jelzik a Budapesti járatot, minden bőrönd gazdára talált, én meg körözök, mint egy idióta. Kérdezősködök... Az autókölcsönzős szerint erre a futószalagra jön majd. De nem jön. Megtaláltam az elveszett poggyászos ablakot. Na ott valami olyasmit értettem, hogy a 21-es terminálnál keressem. Kiderült, rossz helyen bolyongtam. Meglett a 21 es, és ott keringett magányosan az én kis bőröndöm. Megkönnyebbülés. 
Megyek kifelé, barátnőmék várnak, és itt jött a következő csapás: barátnőm idefelé rosszul lépett, kifordult a bokája! Hetekig járásképtelen lesz! Na bakker! Sántikálva keressük a kocsit a parkolóban. Mondják az A-t kell keresni, és a B-től indulnak a D- felé, hogy biztos a mögött lesz! Barátnőmmel meg nem lehet vitatkozni, így meg sem próbáltam közbe szólni, hogy szerintem az A, az a B előtt kell hogy legyen. 
Na, lecsaptunk egy kört, meglett a kocsi. Hajnal 3-ra kerültünk ágyba. Én 7-kor ébredtem, ők addigra már sehol sem voltak. 
Aznap délután csak egy kis tengerparti sétára futotta az időmből.

Teszetoszaság

 Abszolút tökéletes vérnyomás mellett majd szétrobban a fejem. Ideges vagyok, feszült, és ingerlékeny. Talán a hidegfront teszi. Na tessék! Már megint ráfogom valamire, de erről később. Szóval ingerlékenység... Itthon is érik az embert kisebb nagyobb bosszúságok. Nálam ez azonnali stressz helyzetet vált ki. Például, hogy közel három hónapot kell várni egy fogászati kezelésre. Vagy egy kötelező vízóra cserére, ami még rengeteg pénzbe is kerül. Nem beszélve az idegőrlő procedúráról, amíg eljutottam odáig, hogy kaptam időpontot. Majd a tv készülékem nem ismerte fel a filmnézős külső meghajtómat, illetve nem akart kapcsolódni. Két napig szenvedtem vele. Most ide a blogomba nem bírtam bejutni. Mintha a föld nyelte volna el. Hátterében a tisztító programomra gyanakszom. Új verzió. Nem úgy működik, ahogy a régi. Törölt nekem mindenféle előzményt, beállítást, tököm tudja mit. Na ettől aztán robban a fejem. Mindegy, megoldódott, de addig az egészségem romlott egy csomót.

Gyakran utálom magam, amiért nem bírok kilépni a komfortzónámból, és erre mindenféle kifogást, magyarázatot is találok. Szeretek kimozdulni, jönni-menni, kirándulni, és mégsem... Gyakran sóhajtozom, de jó lenne menni, csak most meleg van, esik az eső, nem aludtam éjszaka, aludtam, sőt elaludtam, késő van elindulni, stb. Most is ez a helyzet. Millió tervem, ötletem, vágyam van, hová szeretnék menni, majd jönnek a kifogások, és a lakásból sem mozdulok ki. Ilyenkor azzal nyugtatom magam, hogy helyette itthon tettem valamit annak érdekében, hogy tiszta maradjon a lakás, legyen ennivalóm, tiszta ruhám, amit felvegyek. Gondozom a virágaimat, kötögetek, haladok a puzzle-val. Elvégre ezek is kedvemre való dolgok, és mire való a nyugdíjas élet, ha nem erre? Hogy azt tegyem, amihez kedvem van? Akár alhatok is napi 5-ször! Mégsem vagyok elégedett magammal. Sőt, haragszom magamra, hogy ma sem mentem sehová. :(