Élmények

Apróságok, de jól estek. 
Március vége felé Nyíregyházán töltöttünk 4 napot Judit barátnőmmel. Vonatoztunk, így kihasználtam a nyugdíjas kedvezményt. Szállásról korlátlan bejárkálás az állatkertbe. Az előtte lévő tavakat is körbe sétáltunk. Nyíregyháza városára is volt időnk.

Pár nap múlva, már a fővárosban, koncert. Kedvenc kis együttesem játszott. Óriási élmény, amikor az énekesnő azzal fogad, jaj de régen látott, hogy vagyok? Meg puszi ide-oda. Ugyan ez a basszusgitárossal. És ők jöttek hozzám, nem én tolakodtam oda hozzájuk. Vele még el is beszélgettünk a fotózásról, és külföldi utakról. Jó érzés bennfentesnek érezni magam.

Április elején vendéglőbe mentünk Judittal, és Andreával, pótlólagosan megtartani a születésnapomat. Nagyon klassz ajándékokat kaptam, és ilyenkor lelkiismeret furdalásom van, mert én rég nem vagyok ennyire ötletes ajándékozás terén. Vendéglőbe mentünk, mert költeni kell a SZÉP kártyáról.

Két nap elteltével Kati barátnőm találta ki, menjünk egy kört a fogaskerekűvel. Ő már nagyon régen járt arra, én még, bevallom, sohasem utaztam rajta, ahogy a gyermekvasúttal sem. Kicsit szeles, de szép idő volt. Végállomástól végállomásig. Egyet meg vissza is sétáltunk. Jól esett.

A húsvéttal mindig bajban vagyok. Régi beidegződés, elmenni itthonról. Csakhogy én már bármikor elmehetek itthonról. A rossz idő viszont marasztal. Milyen dühős lennék, ha még aktív lennék! Végre 4 napos hétvége, oszt sehová! Illetve mégis. Színházba. Nem bántam meg. Zsidó színház, akciós jeggyel. Érdekes volt a helyszín is. Egy csupasz pince. A büfés egyben a hangtechnikus. A ruhatár szabadon, vállfák sokasága. A bejárati ajtót bezárják, amikor kezdődik az előadás. Amit én láttam, kicsit pantomim jellegű, kevés beszéddel. Akrobatikus, zsonglőrös jelenetekkel, finom humorral átszőve. Díszlet mindössze egy pad. Nagyon tetszett. Élmény színház volt.

Most húsvét vasárnapja van. Még mindig ott tartok, hogy menni kéne, de hová? Merre? Túrázni nagy a sár. Hideg van, és nyirok. A városban meg pocsék a közlekedés. 

Kavarodások

 Na, a tegnapi napom... Ott kezdem, hogy még kedden ráírtam a nagylányomra, hogy tudják e már, hogy mikor jönnek hozzám? Asztalt kéne foglalni a vendéglőben! Megbeszéli, és este felhívnak. Nem hívtak egész héten. Azért sem kérdeztem rá. Vasárnap reggel leszaladtam a boltba, majd elmentem egy másikba is. Rossz szokásom, hogy nem viszem magammal a telefont. Hazaérvén ránéztem: nagynéném keresett. Visszahívtam. Kérdi, van e kedvem elmenni hozzájuk szülinapi ebédre? Unokaöcsémnek aznap volt, nekem holnap lesz... Végül is igent mondtam. Összekaptam magam, és elindultam. Kb 2 óra az út. A buszon olvastam, és zenét hallgattam. Leszállás előtt nem sokkal elpakoltam mindent, és újfent ránéztem a telefonomra. Három nem fogadott hívás a nagylányomtól. Rosszat sejtve visszahívtam. Kérdi, hol voltam, már aggódtak, és úton vannak hozzám a tortával. ??? Hogy mi van? Én meg nem vagyok otthon, mert nem kaptam semmilyen üzit, hogy jönnek. Kiderült, ők egymás között sem intézték jól a dolgokat, és mindenki elbeszélt a másik mellett, és nekik is csak most derült ki, hogy engem senki sem hívott fel! Most mi legyen? Haza fordulnék, de az vagy 2 óra! Felajánlottam (hogy a torta kárba ne menjen), megebédelek a nagynénémnél, de korán haza indulok, és út közben beugrom hozzájuk is kicsit. Persze nagyon sajnáltam őket, mert úgy készültek, hogy jól bekajálnak, rám szánták a napot, stb. Így is lett. Belvárosi bérház, ötödik emelet, a lift éppen rossz. Azért felértem. Cuki ajándékokat kaptam, a torta is finom volt. A kajálást meg pótoljuk valamikor.
Hanem... ebéd közben, nagynénéméknél tudtam meg, hogy a tesóm nyárra tervezett esküvője elmarad. És erről többen tudtak már hetek óta, csak éppen én nem. Cseppet rosszul esik. Pontosabban nem marad el, csak átteszik jövőre, mert nagyon sokba kerül, még spórolnak! Hát amennyire én ismerem a tesómat, arra fogadnék, hogy nem lesz esküvő, mert minek? Majd elmennek helyette nyaralni. Csak bosszant a dolog, hogy nem értesít, az ember meg úgy tervezte a programjait, nyaralását, stb. Még jó, hogy nem vettem meg a ruhát, cipőt, stb.

Még annyit, most főzöm magamnak az ünnepi szarvas pörköltet, sütök magamnak tortát, és szép csendben, ahogy az utóbbi időben, megünneplem a születésnapomat!

A legszebb hónap

 A legszebb hónap számomra a március. Egész biztosan azért mert ekkor van a születésnapom. És sok kedves ismerősnek, rokonnak, barátnak is. Az ünnepekről nem is beszélve. Ilyenkor már nincs hideg, de még melegünk sincs, tobzódva nyílnak a virágok, madárdaltól hangos az erdő, és hasonló közhelyek.
Saját hagyományom, hogy magamat ajándékozom meg ilyenkor. Házasságom utolsó éveiben szoktam rá, és ez felerősödött, amikor saját lábra álltam, és egyedül kezdtem új életet. Az új élettel új munkahely is járt, és anyagilag is kezdtem megengedhetni magamnak, hogy megvegyek ezt-azt, vagy kirándulással, színházjeggyel lepjem meg magam.
Ma megkezdtem az ünnepi hónapot. Fodrászhoz mentem, kicsit megigazíttattam a hosszú ősz hajamat. Vásároltam magamnak egy naaaagy bögrét, levendula mintával. Ebből fogok teázni. A fagyasztóban szarvascomb várja, hogy ünnepi pörkölt legyen belőle vörösborral, galuskával. (Még várnia kell 2 hetet.) Gyerekeimmel is lesz ünnepi ebéd, de az vendéglőben. Aztán vár a Hotel dzsungel. 4 napnyi kényeztetés, kikapcsolódás a dolgos, nyugdíjas hétköznapokból. :) Alig érek haza, koncert a következő program. Kedvenc együttesem, jó baráti társaságban. Zsúfolt hónap lesz, és így lesz jó!
 

Tárgyi terhek

 Amikor az ember lánya elér egy bizonyos kor, és még egyedül is él, ráadásul egy garzonban... hát bizony elgondolkodik rajta, mennyi felesleges holmija van! Kezdve a könyvekkel, amit oly nagy imádattal vásárolt annak idején! Most meg nem fér el tőlük. Valaha a mindent jelentették, de már megfakult a vágy. A szem is romlik. És ahogy gyakran emlegetik: a nyugdíjasnak semmire sincs ideje! Olvasni sem.
Aztán ott a konyha. A bögrék tömkelege, amit kaptál karácsonyra, névnapra, születésnapra, de te csak egyből szeretsz inni. Ez igaz a kávés csészére, a vizes pohárra is. Minek neked fagylaltos kehely, amikor te a dobozból kanalazod, vagy a müzlis tálkából szereted enni a jégkrémet.
Kisebb nagyobb vázák árválkodnak a polcon, virágot meg már évek óta nem kapsz senkitől. Drága, kiment a divatból, nincs is kitől kapjál. 
Gardrób szekrény mélyén sátor porosodik. Tán kétszer használtad. És tudod, már nem is fogod. Nincs hol, nincs kivel, a derekad sem bírja már. Hiába a hozzá való matrac, és hálózsák! 
A bizsuk, amiket a gyerekeidre sem bírsz rásózni. Az egyik allergiás, a másik nem szereti, az ízlésük is más. Arany már régen nincs a birtokodban. Eladogattad amikor nem volt pénzed. Ezüstre váltottál, mert az volt menő. Ma már kényelmes vagy, és csak azért nem veszed fel, mert leugrasz a közértbe.
Ruha sem kéne ennyi. Vastag pulóvert évek óta nem vettem fel. A tél sem oly hideg, én sem lettem fázósabb. Idehaza ócskában tengek-lengek. Nyáron még annyiban sem. Éjszaka sem. Alkalmi ruha...? Egy elég, ha színházba megyek. Még fekete sem kell, a családunkban már a temetés sem "divat".
Az ember feje bölcsebb is lett ennyi idős korára, és belátta, hogy nem sok értelme, jelentősége van a tárgyaknak. Kellenek, de túlzott ragaszkodás nélkül.
Legyen pár olyan, ami szívünknek, lelkünknek tetszik. Amitől boldogabbak leszünk, ha ránézünk, kezünkbe vesszük. És kb ennyi.

Ennyi volt

 Utolsó bejegyzés. Már senki nem ír, és nem olvas blogot. Én sem érzek késztetést, mint régen, hogy mindenről beszámoljak. Ezt egy utolsó összefoglalónak szánom.
Élek, megvagyok, jól vagyok. Nyugdíjas éveimet kezdtem (elviekben tavaly, gyakorlatilag idén). Pénzem nem sok. Az infláció nagyon betett. Sebaj. Túlélem valahogy. Kicsit többet jövök-megyek, fotózom. Máskor meg csak a lakásban vagyok. A felújítás leállt. A takarítás, rendrakás ma sem a szívügyem. Könyveim eladása nyögvenyelős. Emberekkel kell kapcsolatba lépni. Brrr.. 
Barátnőm kórházba került a nyáron. Én etettem a cicáját, míg haza nem engedték. Sűrűn látogattam, segítettem amiben tudtam. 
Lányaimmal rendben vagyunk. Jeles ünnepekkor találkozunk, néha beszélünk telefonon, és segítem őket anyagilag, ha kell.
Gyönyörű szép, nagy családunk fogyatkozik. Keresztapám is eltávozott az élők sorából. A hat testvérből már csak kettő él. Mi, unokatesók, még tartjuk a kapcsolatot, de a mi gyerekeink már nem igen ismerik egymást.
Jövő nyáron talán kicsit összerázódunk megint. Húgom férjhez megy. Mivel ez az első házassága, hát nagy lakodalom lesz.
Szerelmi életem a nullára csökkent. Le erőltetem magam végre az álomvilágból a realitás talajára. Ahogy számítottam is rá, hirtelen megöregedtem. Lacit is kizártam (talán) az életemből. Küszködöm vele immár 13 éve. Közelebb van már a negyvenhez, mint a harminchoz, mégsem felnőtt. Nem változott egy fikarcnyit sem. 
Alvás problémáimat nem sikerült megzaboláznom. Szélsőségek jellemzik. A nulla alvástól a 10-12 órásig bármi előfordul, akár éjjel, akár nappal. 

Kb. ennyit tudok írni. Legyetek jók (ha tudtok)!

Utol ért a covid

Na, most vagy a koncerten kaptam el, vagy a fogászaton. Vagy ki tudja...? Kedden volt a koncert, péntek reggel ébredtem arra, hogy kicsit kapar a torkom. Vettem a gyógyszertárban tesztet, gondolván, ha pozitív, akkor Gábort lemondom, és az esti Bikinire sem megyek. De negatív lett. Így aztán mentem is, meg jött is.
Na az egy külön fejezet: Gábor! Mondom neki, korán jöjjön, mert meleg lesz, és akartunk kicsit az erdőben csavarogni. Felhívom délelőtt 10-kor, hogy mi a helyzet? Hát nemrég ébredt, de akkor siet! Jó. Vártam az ebéddel, úgy volt együtt főzünk. De már nagyon éhes voltam. Megint hívom, akkor már fél egy volt. Ja, már éppen veszi a telón a napi jegyet, és már indul is! (Ennyit a korán jövésről!) Így nekiálltam a nokedlinek. Épp végeztem, kimentem elé a villamoshoz. Megfőztük a gombapörit. Ettünk, ittunk. rengeteget beszélgettünk. Kipucolta a gépemet is. Mit ne mondjak, nyolc után már nagyon álmos voltam. Mikor ment el? Az utolsó pillanatban! Éjjel 11-kor!
Visszatérve a covidra... Én is lefeküdtem éjfélkor. Aludtam is reggel kilencig. Néha köhögtem, néha fújtam az orrom, mert be volt dugulva. Ébredés után a szokásos kávé, reggeli, majd 11-kor vissza az ágyba. Újabb 3 óra alvás. Kicsit megint fent voltam, majd aludtam reggelig. Kb ennyi is volt a betegségnek (szerintem). Elmentem a gyógyszertárba, most már pozitív lett a teszt. Lemondtam a kolléganőmet, épp ma akart átjönni. Lemondtam a fogászatot, pedig már kész lenne a fogam. Most megint húzódik 2 hetet, vagy egy hónapot, mert újabb szabira megy a doktornő.

Géniusz koncert

 12 éve volt utoljára (hivatalosan) Géniusz koncert. (Mert nem hivatalosan  volt már egy tavasszal, szülinapi bulinak álcázva, és ahová kaptunk páran meghívót.) Kobuciba lett meghirdetve, jó előre meg is vettük a belépőt. Utolsó pillanatban Merci lemondta, Katinak is közbeszólt a munkahelye (no meg az időjárás). Én meg majdnem lekéstem. Abban a hiszemben indultam el, hogy lesz előzenekar, ami engem nem érdekel, így kényelmesre vettem a dolgot. Messziről láttam már Gáborékat. Odamentem, és nagy örömmel fogadtak. Gábor hatalmas öleléssel, Seló, Csabi, puszival. Csabi felesége, és kislányuk is ott volt. Csabival elmentünk italért. Még nagyban állunk a sorban, amikor Opiék elkezdik a koncertet. Előre mentem. Gábor már ott volt. Újabb puszik, köszönések. Zsani, Ági, Edina. A szülinapi bulin megismert emberek is nagy örömmel köszöntek. Fantasztikus érzés. Tartozni valakikhez, közös élményekkel. Ahol nem vagy kívülálló.
Nagy hirtelen lebeszéltünk Gáborral egy szombati közös főzőcskézést. Rég beszéltünk. Jó lesz.

Nyár

 Nyár van. Amit én magam annyira nem szeretek. Ezért is jó, hogy már nincs semmi kötelezettségem. Itthon elvagyok a magam kis ventilátorával. Nem kell senkivel egyezkedni, hogy nyitott ablak, vagy csukott, légkondi vagy sem... stb. Éjszaka, és kora reggel totális szellőztetés, délután leengedett redőny mögötti élet. Ha nem akarok, nem mozdulok ki. Vásárlásokon most túl vagyok, ha mégis kell valami, pár lépés a spár. Igyekszem valamiféle napirendet kialakítani. Ha csak alkalom van rá, kimozdulok (persze nem a hőségben). Nem bírok egész nap itthon ülni. Igyekszem lehetőleg minden nap valami "hasznosat" csinálni. Ez lehet háztartás, vagy bármi intézni való. Nagyon apró lépésekkel haladok a totális rendrakás felé. Némi portörlés, selejtezés, irat megsemmisítés, takarítás, miegymás. Vagy kézműveskedem. Az olvasást is erőltetem. Arra is igyekszem rávenni magam, hogy legalább pár órára kapcsoljam ki a gépet nap közben. Az alvással még nem vagyok elégedett. Pár napig minden oké, de egy héten legalább egyszer nem alszom el reggel 4 óra előtt. Ma is így történt. Máskor meg délután is elnyom az álom. Főleg, ha ágynyugalomból néznék valami filmet. Vagy soha többet nem látom a végét, vagy másnap újból meg kell néznem legalább onnan, ahol belealudtam.
Anyagilag nehéz belőnöm, hogy kijövök e a nyugdíjból, vagy sem. Most tartok ott, hogy befolyt minden jövedelmem, de az árak úgy elszabadultak, hogy nem lehet követni. A múlt hónap totális katasztrófa volt, sok, és extra nagy kiadással.
A fogaim rendbetétele élvez most elsőbbséget. Híd csere, alatta az így szájsebészeti beavatkozást kívánt. Holnap megyek varrat szedésre. Nem kellemes.
Amúgy élvezem a nyugdíjas életet. Voltam színházban, megyek majd koncertekre, részt vettem egy kutyapártos padfestésbe. Sokat fotózom. Ugyan csak a városban, vagy a környéken. de kielégít.
Utazást most nem tervezek a hőség miatt.
Úgy érzem, sokkal kevesebb stresszt, szorongást élek meg. Legalább is következmények nélkül. Talán azt is a munkahely okozta, vagy az, hogy a munka mellet nem volt időm szinte semmire.
Ami csalódás, hogy Lacit nagyon ritkán látom. Ugye, a sok ezredik kibékülés után épp a római utazásom előtti éjszaka aludt nálam. Az egy jó este volt. Beszélgetéssel, mindennel. De ez már 2 és fél hónapja volt. Ilyenkor azt hiszem, hogy majd jön gyakrabban! De nem. Várom minden nap, minden héten, minden hónapban. Nap végén azzal alszom el, hogy majd legközelebb, hogy majd mindjárt...! Ma névnapja van. Nem ünneplős, azt tudom. Hajnalban ot vívódtam magamban, látván messengeren bejelentkezve, hogy köszöntsem, vagy sem. Mert ha nem reagál, az nagyon tud bántani. Végül írtam. Megköszönte. Később még váltottunk pár szót. Sok a munka. Vagyis egyhamar nem jön. Írtam, hiányzik. Visszaírt, én is neki. Ennyi. Pedig el kéne totálisan engedni ezt a dolgot. Ő is öregszik, én sem leszek fiatalabb, de még kell! Még szükségem van rá, és az érzésekre. Talán halálomig.

Alvópóz

 Elalváshoz készülődtem. Elhelyezkedtem a kedvenc alvó pózomban, ami ugyancsak egy kitekeredett póz, de én így szeretem. Amikor is bevillant az agyamba, milyen jó fotós projekt lehetne ebből! És elképzeltem, majd álmomban a részleteket is kidolgoztam.
Szóval, ha én egy jó fotós lennék, aki remek portrékat tudna csinálni, akkor kimennék mondjuk a Hősök terére, és megkérnék embereket, párokat, hogy had fotózzam le őket a kedvenc alvó pózukban. DE... és itt jön bele a csavar: mindezt úgy, utcai ruhában, ás ÁLLVA! Szerintem irtó nehéz. Úgy képzelem, fura, és muris pozitúrák adódnának! Na, és ezekből a képekből álmomban csináltam egy kiállítást, ahol a belépő mellé mindenki kapott egy piros öntapadós korongot (pöttyöt), amit a kiállítás végén felragaszthatott a neki legjobban tetsző kép kicsinyke mása alá egy nagy táblán. Ezzel egyben szavazva is a képre. Maximálva volt az egy képre leadható szavazatok száma (mondjuk 20), és amelyik fotó legelőször érte el, az nyert. És ezzel vége is lett a szavazásnak. Talán valami díj is volt a nyertes képen szereplőnek, de addigra felébredtem.

Le kéne védetnem az ötletet! :) Majd eladni jó pénzért. 

Ti is szoktatok "hülye" pózban aludni? :)

Tipikus helyzetek

 Ezek azok a tipikus helyzetek, amiket megértek ugyan, viszont nekem szorongást, rossz érzést, már-már dühöt okoz!
Mint pl. az, hogy egy hete meghívtam egy kis közös kajálásra két kolléganőmet, és egy volt kolléganőmet, mondván ez a nyugdíjas búcsúztató partym. Volt kolléganőmet barátnőmnek éreztem anno, majd megsértődtem valamiért, és megszakadt a barátság. Később annyiból helyreált, hogy tartottunk ugyan ezzel a társasággal egy közös szülinapi bulit, ami jól sikerült. Meg egy közös koncert is összejött. De volt olyan helyzet, amiből kihátrált az utolsó pillanatban. Mint most is. Megértem az indokait (munka), de valahogy fogadást mertem volna rá kötni, hogy nem jön el. Nekem meg ez rossz érzés. Én szégyenkezem miatta, hogy egy rendes, tisztességet bulit nem vagyok képes összehozni. Mindig is így volt. 

Most meg a másik. Mert nincs elég bajom a szorongásommal! Másik barátnő, akivel sok közös koncerten vettünk részt, utóbbi időben meg beszélgetéseket folytattunk, meghívott egy "titkos" születésnapi koncertre. Az ünnepelt kívánsága volt ez a koncert, de oda ugye rajongó tábor is kell!
Ment a szervezkedés. Erre most jött a hír, barátnőm covidos lett. Az eszem tudja, nem tehet róla, mégis dühös vagyok! Kirángat a komfort zónámból, és cserben hagy! Mert nekem nincs pofám már lemondani a dolgot. Talán jól sül el, ha Gábor haverom is jön. Ígérte, de ismerem őt is. Nagy esély van rá, hogy valami neki is közbejön. A többieket meg nem ismerem, nem tudok senkivel beszélgetni, úgy néz ki, a koncert is csak késő este lesz. Áh! Elment a kedvem az egésztől.