Ezek azok a tipikus helyzetek, amiket megértek ugyan, viszont nekem szorongást, rossz érzést, már-már dühöt okoz!
Mint pl. az, hogy egy hete meghívtam egy kis közös kajálásra két kolléganőmet, és egy volt kolléganőmet, mondván ez a nyugdíjas búcsúztató partym. Volt kolléganőmet barátnőmnek éreztem anno, majd megsértődtem valamiért, és megszakadt a barátság. Később annyiból helyreált, hogy tartottunk ugyan ezzel a társasággal egy közös szülinapi bulit, ami jól sikerült. Meg egy közös koncert is összejött. De volt olyan helyzet, amiből kihátrált az utolsó pillanatban. Mint most is. Megértem az indokait (munka), de valahogy fogadást mertem volna rá kötni, hogy nem jön el. Nekem meg ez rossz érzés. Én szégyenkezem miatta, hogy egy rendes, tisztességet bulit nem vagyok képes összehozni. Mindig is így volt.
Most meg a másik. Mert nincs elég bajom a szorongásommal! Másik barátnő, akivel sok közös koncerten vettünk részt, utóbbi időben meg beszélgetéseket folytattunk, meghívott egy "titkos" születésnapi koncertre. Az ünnepelt kívánsága volt ez a koncert, de oda ugye rajongó tábor is kell!
Ment a szervezkedés. Erre most jött a hír, barátnőm covidos lett. Az eszem tudja, nem tehet róla, mégis dühös vagyok! Kirángat a komfort zónámból, és cserben hagy! Mert nekem nincs pofám már lemondani a dolgot. Talán jól sül el, ha Gábor haverom is jön. Ígérte, de ismerem őt is. Nagy esély van rá, hogy valami neki is közbejön. A többieket meg nem ismerem, nem tudok senkivel beszélgetni, úgy néz ki, a koncert is csak késő este lesz. Áh! Elment a kedvem az egésztől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése